Piros Rózsa Nyugdíjas Klub
A „Piros Rózsa” Nyugdíjas Klub 1986. október 17-én alakult özv. Kovács Sándorné nyugdíjas pedagógus vezetésével, a kónyi Községi Tanács támogatásával.
Cím: 9144 Kóny Rákóczi u. 5
Telefon:
06/96-280-122
ikszt.kony@gmail.com
Intézményvezető: Horváth Tihamérné
Mind az alapító tagoknak, mind a község vezetőségének az volt a célja, hogy a magára maradt, nyugdíjas éveiben járó, a világra nyitott, a közösséget szerető idős emberek számára lehetőséget biztosítson szabadidejük hasznos eltöltésére.
A nyugdíjas klub 32 fővel alakult. Húsz év alatt a tagság száma változott, hol fogyott, hol gyarapodott. Jelenleg 60 fővel működik. Kegyelettel őrizzük elhunyt tagtársaink emlékét.
Változás történt a klubvezető személyében is, a klub vezetője 1993. december 1-től 2008-ig Máté Sándorné, 2008-tól Horváth Tihamérné.
A klub megalakulásakor a Faluházban kapott helyet, azóta is ezen a helyszínen, kulturált körülmények között tarthatják foglalkozásaikat. Az összejövetelek időpontját szerdai napokon 14-17 óra közötti időpontra határozták meg. A szerda délután azóta is ünnep a nyugdíjas klub tagjai számára, hiszen sok-sok programmal tarkított órákat tölthetnek együtt.
Évente két alkalommal a nyugdíjas klub a helyi Tündértó és a Keréktó Vendéglőben ünnepel: májusban az anyák-apák napját, októberben az öregek napját, és a klub születésnapját.
Ezeken a rendezvényeken polgármesterünk virággal köszönti a klubtagokat, és mindig számíthatunk falunk óvodásainak, iskolásainak verses, énekes, táncos csokrára is.
A megyei nyugdíjas találkozókon rendszeresen részt veszünk.
Ezek az összejövetelek alkalmat teremtenek arra is, hogy más nyugdíjas klubokkal ismerkedjünk, barátságot kössünk. Évek óta szoros barátságot ápolunk a bágyogszováti, a markotabödögei és a felvidéki lúcsi nyugdíjas klubbal. Évente több alkalommal találkozunk, közös programokat szervezünk.
Jólesik számunkra mindenki figyelme, törődése. Ezért mi is, lehetőségeinkhez mérten szívesen segítünk.