Kónyi Tündér-tavi Óvoda
A Tündér-tavi Óvoda két feladat-ellátási helyen működik. A székhely Kónyban, a telephely Markotabödögén
Intézményvezető: Ságiné Horváth Annamária
Új, tágas, korszerű óvodánkat 2011. július 9-én vehettük birtokunkba. A közel hétszáz négyzetméteres épületet egyrészt a régebbi építmény felújításával, másrészt új épületszárny hozzáépítésével alakították ki. A gyermekek foglalkoztatásához, fejlesztéséhez négy csoportszoba, egy tornaszoba, egy fejlesztő szoba áll rendelkezésünkre. Tágas öltözők, gyermek-mosdók teszik komfortossá mindennapjainkat. Helyet kapott az épületben egy vezetői iroda, nevelői szoba, dolgozói öltöző is. A legkorszerűbb konyhatechnikai eszközökkel felszerelt konyha tálalókonyhaként funkcionál. Az udvar felújítása befejeződött, szabványnak megfelelő, új és felújított játékok kerültek letelepítésre, 2018-ban elkészült egy futball-pálya és egy kerékpár-út is. Sok fa és bokor teszi árnyékossá, barátságossá játszóudvarunkat.
Pedagógiai programunkban kiemelt feladatunknak jelöltük meg a környezeti nevelést és hagyományápolást. Óvodai nevelésünk alapja a játék kiemelt szerepe. Folyamatos napirendünk biztosítja, hogy minél több időt töltsenek a gyermekek játékkal. A tevékenységeket a játékba integráltan, komplex módon szervezzük, figyelembe véve az aktualitás elvét. Kétszer nyertük el a „Zöld Óvoda” címet, programjainkat a környezettudatos szemlélet kialakítása határozza meg.
Fontosnak tartjuk az együttműködő, jó kapcsolat kialakítását és fenntartását a szülőkkel. Ennek érdekében a szülői értekezleteken és fogadó órákon túl olyan programokat is szervezünk, ahol együtt szórakozhatnak szülők, gyermekek, óvónők és dajkák. ( Mihály napi vásár, Lucázás, évzáró családi nap). A leendő óvodásaink és szüleik számára nyílt napot tartunk.
Együttműködő kapcsolatot tartunk fenn az iskolával, a Családsegítő Szolgálattal, a Piros Rózsa Nyugdíjas Klubbal.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a családdal együttműködve egészséges, edzett gyermekeket neveljünk. Hangsúlyozzuk az egészséges táplálkozás fontosságát, ezért évente szervezünk egészséghetet, hetenként tartunk gyümölcsnapot.. Sokat visszük a gyermekeket a szabadba, nem csak játszani, hanem sétákra, túrákra, kirándulásokra is. A nagycsoportos fiuk ovi-focin vesznek részt, a lányok a szivacs-kézilabdával „ismerkednek”.
A gyermekek értelmi fejlesztése nem csak a különböző tevékenységek közben, hanem az egész nap során feladatunk. Fejlettségük szintjét középső csoportban és nagycsoportban mérjük. DIFER módszerrel. (Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer Az anyanyelvi fejlesztést a naponkénti mesélésen, verselésen túl színházi, bábszínházi előadások segítik. Minden évben rendezünk KI Mit Tud-ot, a környék óvodásai számára, a tehetséges gyermekek felfedezése érdekében. A beszédhibás, pösze gyermekekkel logopédus foglalkozik. Fejlesztő pedagógus is segíti munkánkat.
Zenei nevelésük anyagát a népi gyermekdalokból, a gyermekeknek írt műdalokból válogatjuk. A középső csoportosoknak óvónők tartanak hetenként egyszer délután zene-ovi foglalkozást, a nagycsoportosokkal néptánc-oktató foglalkozik.. Zenei élményt nyújtanak a gyermekkoncertek, melyek a komolyzene világába segítenek betekinteni a gyermekeknek.
Óvodai életünket számtalan tevékenység, ünnep, rendezvény szövi át. Őszi időszakban minden csoport lázasan gyűjtöget. Szüretekre mennek, kirándulnak. A hagyományőrzés jegyében Búcsú előtt Mihály napi vásárt rendezünk. . A hideg idő beköszöntésével a barkácsolások, bütykölések időszaka következik, majd a Mikulásvárás, Lucázás és Karácsonyi készülődés. Januárban még élvezzük a tél örömeit, februárban azonban farsangunk napján „elégetjük a kiszebábut”, hogy elűzzük a telet. A tavaszi idő ismét kicsalogat bennünket a szabadba, sétákra, kirándulásokra. Májusban ünnepeljük az édesanyákat, a nagycsoportosoknak búcsúzó ünnepséget tartunk. Egész év folyamán megünnepeljük a „zöld jeles napokat”.2008-ban csatlakozott óvodánkhoz tagóvodaként a markotabödögei intézmény, jelenleg telephelyként működik, egy vegyes csoporttal. Két foglalkoztató terem van az épületben, az egyiket a délelőtti tevékenységekre, játékra, étkezésre használják, a másik tornaszobaként funkcionál. A nevelési szemléletmódjukat az óvoda pedagógiai programja szerint alakítják az óvónők, a helyi sajátosságokhoz igazítva apró eltérésekkel. A játszóudvar felszereltsége megfelel a gyermekek mozgásigényének kielégítésére, lehetőséget biztosít a szabad játékra. Évente szépül az óvoda épülete, bővül az eszközrendszer